Örülök, hogy rám találtál, és remélem, hogy Velem együtt sikeresebben és eltökéltebben nézel majd szembe a kihívásokkal az életedben. 

Egy olyan utazásra hívlak Téged, amely során megtapasztalhatod velem együtt a kitartás, a hit és a pozitív gondolkodás erejét.  

21 évesen súlyos betegséggel néztem szembe, a rákkal.

2020-ban történt, Hodgkin-limfomával, azaz nyirokcsomó rosszindulatú daganatával diagnosztizáltak, amely teljesen megváltoztatta az életemet. Akkor ismertem meg testközelből, mi is az a kemoterápia.

Addig az egészségről alkotott képem kimerült abban, hogy a moziban a nachos mellé cukormentes jeges teát kértem. A fáradtságot normálisnak hittem, a folyamatos torokgyulladást antibiotikummal kezeltem, és úgy voltam vele, hogy "fiatal vagyok, velem úgysem történhet semmi komoly." 

Ez a váratlan diagnózis gyökeresen megváltoztatta az életemet. Kemoterápiás kezelésen estem át, és bár fizikailag rengeteg megpróbáltatással járt, ez az időszak hozta el életem egyik legmélyebb átalakulását kívül és belül is.

A diagnózissal együtt jött az ébredés is. Furcsa érzés ezt kimondani, de a rák lett az a pont, ahol először igazán szembenéztem önmagammal.
A betegség nemcsak a testemet állította próba elé, hanem az életem minden területét. Az akkori párom elhagyott, az egyetemi tanulmányaimat nem tudtam hogyan folytathatnám, és a Covid is veszélyt jelentett rám.

És ez a "miért pont én?" pillanat indította el bennem azt a mély vágyat, hogy másképp kezdjek élni. Tudatosabban. Őszintébben. Teljesebben.
És bár eleinte minden bizonytalan volt, egyvalamit tudtam: ha egyszer felépülök, ezt a tapasztalatot nem akarom magamban tartani.

Az egészségünk nemcsak arról szól, hogy mit eszünk, hanem arról is, hogy mi "eszi" belülről a lelkünket. 

A legnehezebb napokból született meg valami mély és őszinte: a Legyőzhetetlen című könyvem, amelyben őszintén mesélek a rákkal való küzdelmemről és az azt követő újrakezdésről. Az írás célja egyszerű volt, kiírni magamból a fájdalmat, a nehézséget, és azt az elképesztő belső utat, amit a gyógyulás során végigjártam. Az írás számomra nemcsak terápia volt, hanem híd mások felé is. Azok felé, akik épp most élik át azt, amin én hasonlóan keresztülmentem.

Mára orvosilag is gyógyult vagyok, de a történet itt nem ért véget. Gyógyulásom óta azon dolgozom, hogy tapasztalataimat, kapaszkodóimat és a felépülés során szerzett eszközeimet mások számára is elérhetővé tegyem, és azokat az önismereti felismeréseket, amik végül nekem segítettek talpra állni.

Az utam során nagy hangsúlyt kapott az életemben az egészséges életmód is, mert hiszem, hogy test és lélek egyensúlya nélkül nincs valódi jólét. Rájöttem, hogy nem elég egyszer meggyógyulni, azt meg is kell tartani. Fontosnak tartom a tudatos étkezést, a természetes gyógymódokat, a tiszta alapanyagokat, és mindazt, ami támogatja a szervezetünket. Hiszem, hogy egészségesen élni egy folyamatos, szeretetteljes odafigyelés önmagunkra, és ezt az életmódot szeretném továbbadni másoknak is.

Így született meg a Kemo napló és a Kezelési napló is – olyan kapaszkodód lehet, amely nemcsak a kezelések rendszerezésében, nyomon követésében segít, hanem pozitív fókuszt, motivációt, reményt és belső erőt is ad, és segít, hogy újra felfedezd a céljaidat, amik mindig is ott voltak benned.

A küldetésem egyszerű:
Segíteni, hogy senki se érezze magát egyedül ebben a küzdelemben.

Ha már túl vagy rajta, tudod, mennyit számít egy kapaszkodó.
Ha még benne vagy, csak tudd, van kiút. És nem vagy egyedül.

A betegség utáni éveimben tanultam meg befelé figyelni, Önmagamra.

Rájöttem, hogy a gyógyulás nemcsak fizikai síkon zajlik, a test mellett a lélkünkkel is foglalkoznunk kell.
Nem elég túlélni. Meg kell tanulnunk újra élni is.

Sokáig elnyomtam a véleményemet, a fájdalmaimat, a félelmeimet, azt hittem, majd elmúlik. De végül megértettem, hogy amit nem mondunk ki, az bennünk marad. Így elkezdtem meghallgatni magam, minden érzésemmel együtt. És ez volt a valódi gyógyulásom kezdete.

Az írás számomra nemcsak terápia volt, hanem hazatérés is. A naplóírás és az önreflexió váltak azzá a tereppé, ahol végre őszintén szembenézhettem önmagammal.

Megtanultam kiállni a határaimért, nemet mondani arra, ami nem szolgál, és igent mondani magamra.

És ráébredtem arra is, mennyire fontos, hogy ne legyünk egyedül.
A szeretetteljes közösség gyógyít. Az öröm és a tudatos lét gyógyszer. A remény pedig erősebb, mint gondolnánk.

Azóta ez lett a küldetésem:
Támaszt nyújtani azoknak, akik épp most járják ezt az utat – hogy ne csak túléljenek, hanem teljes szívvel élni is megtanuljanak!